Mákoskalács, utcanév

Volt egyszer egy piktor, egy kvalitásos, tisztességes műveket alkotó kismester. Hejre kis csendéleteit szerette az utókor, mivel politikai töltésük nem lévén, bármely korszakban békésen lóghattak a polgári nappali szobák falán. A festőt se bántotta senki, sőt néhol még, mikor jó sok hát épülvén, egyszerre sok utcanevet kellett kiagyalni valami tanácsi hivatalnoknak, az ő neve is előkerült valami lexikonból, és jóvá is hagyták, hogy egy csendes kis mellékutca ezentúl az ő nevét viselje. Sem a rég halott festő, sem a Fővárosi Tanács illetékes bizottsága nem tiltakozván, néhány zománcozott utcanévtáblára fel is pingálták a mi piktorunk becsületes nevét, ami, jut eszembe, Fényes Adolf volt.
A bizottság titkárának egy pillanatra gyanús volt az Adolf keresztnév, de aztán összevetett két születési dátumot és megnyugodva továbbküldte a listát.

Telt-múlt az idő, változott az időjárás, vátozott a rendszer. És támadt a régi hivatal új embereinek agyában egy forradalmi gondolat: Ha már se pénzünk, se posztónk nincsen, legalább az utcanevek terén vágjunk rendet. A régi funkciójú, ám vadonatúj bizottság titkára össze is állított hamarjában egy listát. Szorgalmas volt, egyetlen gyanús komcsi mozgalmár, de még harmadikutas polgári szimpatizáns se kerülte el éber tekintetét. Fényes Adolfhoz érve egy pillanatra elbizonytalanodott.
- Ki a büdös franc lehetett ez a pasi?! - tűnődött el egy pillanatra.
A Fényes vezetéknév alapján arra gondolt, hogy az illető holmi kikeresztelkedett zsidó lehetett.
- Ha zsidó, akkor meg biztos kommer volt! Bár, ez az Adolf... egy kicsit necces.
De nagy baj nem lehet! Ha mégis náci volt esetleg, kész haszon! Hiszen akkor nemcsak a bukott, hanem a feljövőben levő ellenzéknek is borsot tudunk törni az orra alá!
És ő is megnyugodva továbbadta a listát, mellesleg meg szólt is csókos cimborájának, a címfestő vállalkozónak, hogy lesz ám itt új megrendelés, dögivel.

Mivel a hajdani piktor már rég elporladt, (csak Mákoskalács című festménye kapcsán kerül elő a neve időnként), hát nem tiltakozott. Az ostoba, pökhendi, önkormányzatnak elkeresztelt hatalom se. Boldogan ráütötte a nagypecsétet a határozatra, rá, az anyátok istenit! És megnyugodott, hogy most egy darabig megint nem kell semmit se csinálni, hiszen futkos majd a lakosság öntevékenyen lakcímkártyáért, papírokért, okmányokért magától is. A komcsiknak meg annyi!

A polgármester hátradőlt, elmajszolt egy otthonról hozott mákoskalácsot és lassan eldudorászta kedvenc nótáját: "A múltat végképp eltörölni..."
Aztán felvette a címfestőktől a neki járó jutalékot és elhajtott törzshelyére, a helyi nyilvánosházba. Otthonosan érezte magát ott, hiszen már egész környezetét kuplerájjá tette, rövid időn belül.